Dominancia-teória, falkavezér/alfa-teória, és más mítoszok a kutyakiképzésben

Egy nagyon régi hiedelemről, már-már berögződésről, és sokszor még a kutyakiképzők között is elterjedt teóriákról fogunk most nektek egy kis kitekintést nyújtani. Aki kutyás körökben mozog az szinte biztosan találkozott már azzal a koncepcióval, hogy a kutyával éreztetni kell, hogy "ki a falkavezér", "le kell dominálni" vagy "tisztázni kell, hogy ki az alfa a csapatban". Szó szerint millió forrásból halljuk ezeket a nézeteket: weboldalak, könyvek, blogok, televíziós műsorok, netes fórumok, állatorvosok, kutyakiképzők, szinte mindenhol találkozhatunk azzal a nézettel, hogy erőt és megfélemlítést használjuk a kutyánál, hogy "behódolásra" bírjuk. Ha rákérdezünk a miértekre, indoklásként általában azt kapjuk, hogy "hiszen a farkasok is lerendezik egymás között a rangsort, megverekednek érte, a kutyáknál sincs ez másképpen". Első olvasatra logikusnak is tűnik a magyarázat. De vajon tényleg így működik ez a farkasoknál? És mi a helyzet a kutyákkal? Tényleg falkavezérnek kell lenned?

Honnan ered az alfa elnevezés, és miért hivatkoztak sokáig alfaként a falkát vezető farkasokara még a tudományos munkákban is?
A válasz egy érdekes történet, amely szépen szemlélteti a tudomány fejlődését. Néhány évtizeddel ezelőtt, mielőtt még a farkasokat a természetes élőhelyükön vizsgálták volna, az állatok szociális viselkedése iránt érdeklődő tudósok azt hitték, hogy a farkasfalka véletlenszerűen összegyűlt farkasokból áll, annak érdekében, hogy a tél közeledtével nagyobb sikerrel vadászhassák a nagy ragadozókat. A farkasok viselkedésének tanulmányozása érdekében a kutatók igyekeztek különféle állatkertekből összegyűjteni különféle farkasokat, és a fogságba (állatkertekbe) helyezték őket. Amikor egy véletlenszerű csoportot alakítunk ki bármely faj egyedeiből és mesterségesen helyezzük őket együttesen, ezek az állatok természetesen versengeni fognak egymással, és végül kialakul a dominancia-hierarchia típusa, azaz az állatok rangsort alakítanak ki egymás között. Ilyen például a csirkéknél eredetileg leírt klasszikus csípési sorrend. Ilyen esetekben helyénvaló a rangsorban legfelül elhelyezkedő egyedeket alfákként hívni, arra utalva, hogy versengtek és küzdöttek, hogy megszerezzék a pozíciójukat. Elsők között az 1930-as években Rudolph Schenkel viselkedéskutató kezdte megfigyelni a farkasok szociális viselkedését a Bázeli állatkertben, fogságban tartott farkasokat vizsgálva. Akkoriban nem volt még ennyire elterjedt az állati viselkedés kutatása sem, mérföldkőnek számított ez a hiánypótló kutatás a farkasokról. Rudolph Schenkel, híres monográfiája leírja, ahogyan a farkasok interakcióba lépnek egymással egy ilyen mesterséges csoportban. Munkájában leírja, hogy külön rangsor alakul ki a nemek tekintetében, és azt, hogy létezik az ún. legmagasabb rangú hím és a legmagasabb rangú nőstény a falkában és rájuk alfaként hivatkozik. Ez a klasszikus monográfia volt a fő irodalom a farkasok szociális viselkedéséről az 50-es 60-as években.
David Mech könyve, a The Wolf: Ecology and Behavior of an Endangered Species (A farkas: egy veszélyeztetett faj ökölógiája és viselkedése) 1970-ben jelent meg, ez a könyv az akkor rendelkezésre álló információk szintézise volt a farkasokról, tehát sok hivatkozást tartalmazott Schenkel munkájára. A könyv időszerű volt, mert más ilyen jellegű szintézis nem volt a farkasról 1944 óta, így ez a könyv hamar népszerűvé vált, egészen a 80-as évekig nyomtatásban volt, többször újra ki is adták (több mint 120.000 a példányról beszélünk). A legtöbb farkasokról szóló könyv, de még a kutyakiképzésről szóló könyvek is nagymértékben támaszkodtak a The Wolf könyvben leírt információkra, ezáltal egyre szélesebb körben elterjesztve az alfa-farkasokról szóló téves információkat. Végül az 1990-es évek végén, miután David Mech vadon élő farkasfalkákat tanulmányozott 13 nyáron keresztül az Ellesmere-szigeten, az Északi-sark közelében, lehetősége nyílt hosszú időn át megfigyelni a szülők közötti interakciókat és a szülők és utódaik interakcióit, ezért megfigyeléseire alapozva úgy döntött, hogy helyrehozza ezt a téves információt az alfa koncepcióról. Azonban addigra mind a laikus, mind a biológus közösség teljes mértékben átvette az alfa-fogalmat és a terminológiát. Úgy tűnt, hogy senki sem beszélhet a farkasfalkáról az alfa koncepciót megkerülve. David Mech több új tanulmányt is kiadott, ahol próbálta eloszlatni a téves információkat az alfa szemléletről, és próbálta népszerűsíteni azokat a kutatásait melyek a falkára, mint csalási csoportra tekintenek, mely kutatásokat vadon élő populáción, az állatokat a természetes közegükben megfigyelve végezte. Azt mondják azonban, hogy általában kb. 20 évig tart mire egy új tudományos áttörés teljesen elfogadottá válik, ilyen szempontból úgy tűnik, hogy ez fokozottan igaznak bizonyul az alfa koncepcióra.

Miért nem jó ez a terminológia? – a szociális rendszer és a falkadinamika farkasoknál
Manapság a tudományos munkákban egyre kevésbé használják az alfa-hím és alfa-nőstény vagy alfa pár kifejezéseket a farkasok szociális viselkedésének elemzésekor, általában a tenyésző pár/szaporodó pár (breeding pair) elnevezés kerül előtérbe. Ez a terminológiai változás tükrözi azt a fontos változást a tudományos gondolkodásban, ahogyan a farkasok szociális viselkedéséről gondolkodunk. Ahelyett, hogy úgy tekintenénk egy farkasfalkára, mint egy olyan állatokból álló csoportra, ahol az állatok egy "alfa állat" alá szerveződnek, aki megverekszik a rangsorban való csúcsra jutásért vagy egy hím-nőstény párra, amelyek rendkívül agresszívak, a tudomány megértette, hogy a legtöbb farkasfalkát családi csoportként értelmezhetjük, pontosan ugyanúgy, ahogyan az emberi családok alakulnak ki. Vagyis az ivarérést elérő hím és nőstény farkasok a különböző falkákból szétszóródnak, addig keresgélnek míg egymásra nem találnak, és egy megüresedett területet keresnek, amely nem territóriuma más farkasoknak, viszont megfelelő erőforrásokkal rendelkezik, hogy később a születendő kölykeiket megfelelően el tudják látni.
Az új párokat kialakító farkasok nevelik kölykeiket, etetik és gondozzák őket ugyanúgy, mint bármely más állat gondozza az utódait. Ahogy a kölykök növekednek és fejlődnek, szüleik irányítják tevékenységüket, vezetik őket, és a kölykök ezt természetesen módon követik. Ősz folyamán az idősebb kölykök elkezdik kísérni a szülőket a szülő-odútól távolabb, nomád módon körbejárják a territóriumot, a felnőtteket követve megtanulják az útvonalakat, territóriumhatárokat, és a források lelőhelyeit (pl. víz, búvóhely). A szülők ezáltal automatikusan vezetői szerepbe kerülnek a falkában, ahogy a kölyköket vezetik az egész területükön. Ez a vezetői szerep azonban nem jár bárkinek, aki a csoportban harcolva a "csoport csúcsára tör", mert ugyanúgy, mint az emberi családoknál, a fiatalok természetesen követik szüleik példáját.
Természetesen ahogy a kölykök tovább fejlődnek, elkezdenek függetlenebbé válni, és az egyedek átmenetileg elhagyhatják a csoportot, önállóan felfedezni ezt meg azt, ahogyan a falka vonul. Elkezdik az ún. "radevú-helyeket" használni, ahol a farkasok rendszeresen összegyűlnek, ott játszanak és alszanak, vagy csak "bandáznak". A szülők azonban továbbra is vezetik a csoportot, mivel ők vadásznak zsákmányra, megjelölik a territóriumot, távol tartják a dögevőket a megszerzett zsákmánytól, vagy megvédik a csoportot az esetleges betolakodó szomszédos farkasfalkáktól. Ahogy a kölykök tovább fejlődnek és elérik az 1 éves korukat, szüleik a második ciklusba lépve létrehozzák a második almukat, amelyek a fiatalabb testvérei lesznek az első alomnak. A szülők ismét folytatják az új alom nevelését és vezetését az idősebb alommal együtt, és megmaradnak a falka vezetőiként. Az 1 év körüli kölykök természetesen módon feljebb kerülnek a rangsorban az új kölykökkel szemben, éppúgy, mint egy emberi családban az idősebb testvérek vezethetik és segíthetik a fiatalabb testvéreket. Itt fontos megjegyeznünk, hogy nem alakul ki általános vita és csatározás a családban, hogy valamelyik kölyök megpróbálja megszerezni a falka vezetését, a vezetői szerep természetesen módon marad a szülőké. Itt szeretnénk eloszlatni azt az interneten keringő téves elképzelést, ahol egy képhez társuló leírásban azt mondják a legöregebb, beteg farkasok vezetik a falkát. Értelemszerűen nem az öreg, beteg egyedek vezetik a falkát egy nagyobb vándorlás során, hanem a szülők, ők azok, akik meghatározzák az irányt, és elsőként szembenéznek a felmerülő veszéllyekkel.
Figyelembe kell vennünk ezen természetes csoportoknál, hogy a család rokonokból áll, a tenyésző pár célja a fajfenntartás, és hogy minél több utódot tudjanak sikeresen felnevelni. Tehát nem lenne célravezető az utódokkal véres verekedésekbe bocsátkozni, netán súlyos sérüléseket okozni számukra, szemben egy mesterségesen összezárt egyedeket tartalmazó csoportot, ahol az egyedek nem rokonai egymásnak. Míg, ha egy betolakodó falka érkezik egy farkasfalka territóriumára akkor véres, akár halálos összecsapások is lehetnek, hiszen itt általában nem rokonokról beszélünk, és a territóriumot fenntartó falka célja, hogy megvédje az erőforrásait. Ha tovább gondolkozunk abból sem származna előny az utódoknak, ha vezető szerepre szeretnének törni, hiszen nehéz helyzetekben pl. táplálékhiány a szülők tudnak megfelelő döntést hozni, akár annak az árán is, hogy a legfiatalabb kölykök elpusztulnak, míg ők túlélnek, hiszen beláthatjuk, hogy a fiatal kölykök a pillanatnyi táplálékkal egyébként sem élnének túl, míg a szülőknek van esélye később egy új alom létrehozására. A dominancia kifejezése ritka, kivéve a zsákmányért folytatott versengést és elosztást, azonban ekkor is általában aktív behódolásról van szó az alárendeltek részéről. A család tagjai lehetővé teszik a szülőknek, hogy monopolizálják a zsákmányt és kiosszák azt a legfiatalabb utódoknak. Az aktív behódolás úgy tűnik, hogy elsősorban élelem-kérő póz vagy az élelemhez jutás motiváló eszköze. Az ilyen jellegű interakciókra leggyakrabban a szülők között került sor, amikor a megfigyelt falkában jelen voltak kölykök vagy növendékek, akkor amikor a hím visszatért a vadászatból. A nőstény üdvözlésére a hím válasza az volt, hogy ledobta a zsákmányt, ami a szájában volt, vagy visszaöklendezte azt. A nőstény ezután megette az ételt vagy odaadta az utódoknak.
Egyes populációkban néhány idősebb testvér 1-2 éves kora körül elhagyja a falkát és párt keres, más növendékek pedig a falkával maradnak egészen 3 éves korukig. Végül azonban szinte mindegyik növendék elhagyja a falkát és szétszóródik, társat keres, majd megalapítja a saját falkáját. Tekintettel a farkasok szociális csoportjainak felépítésére és a falkadinamika alakulására, egyszerűen nincs ok arra, hogy a szülő farkasokra "alfákként" hivatkozzunk, mint ahogy nem lenne ésszerű az emberi család szüleit "alfa" párnak hívni. Így már érthető, hogy miért hívjuk ezeket az állatokat tenyésző párnak vagy szaporodó párnak, vagy egyszerűen csak szülőknek.
David Mech ezen megfigyelései azt mutatják, hogy a farkasfalka tagjai közötti szociális interakciók intenzitása vagy minősége nem különbözik nagyban bármely más csoport tagjaitól, ahol a csoport tagjai rokon egyedek. Még a sokak által emlegetett farkas dominancia-hierarchia is elsősorban a csoport életkorának, nemének és reproduktív struktúrájának természetes tükröződését mutatja, miközben a szaporodó pár hímje pózolással fejezi ki a rangját a csapatban, és a szaporodó nőstény a hímektől szerez élelmet amíg kölyköket nevel. A tipikus farkasfalkát tehát egy családnak kell tekinteni, ahol a felnőtt szülők irányítják a csoport tevékenységeit, és megosztják a csoport vezetését egy olyan munkamegosztási rendszerben, amelyben a nőstény egyed elsősorban az olyan tevékenységekben dominál, mint a kölykök gondozása és védelme, míg a hímek elsősorban az élelem megszerzésében és az ehhez kapcsolódó vándorlásban vagy zsákmány felkutatásban kapnak főszerepet.

Mi a helyzet a kutyákkal?
A kutya mind genetikailag, mind szocializációjában különbözik a farkasoktól, viszont szociális állatok a farkasokhoz hasonlóan, a domesztikációs folyamat eredményeként mára az emberi családot tekinthetjük a kutya természetes közegének. Nem kell bizonygatnunk a kutya számára "lenyomással" és egyéb praktikákkal, hogy mi vagyunk az "alfák", viszont az tény, hogy felelős és határozott vezetőként kell viselkednünk, gondoskodnunk és védelmeznünk kell a kutyánkat, akárcsak egy szülőnek. Hiszen kutyáink számára is mi biztosítjuk a megfelelő erőforrásokat (lakhely, táplálék, víz), így mi tudunk felelős döntést is hozni az élet által generált helyzetek során. Így elmondhatjuk, hogy a kutyának a családi rangsorban nem vezető szerepben van jelen, hanem a rangsor alján, "kölyök státuszban" marad, felnőtt korára is. Ha a gazda következetes, és szabályokat állít fel a családon belül már a kutya érkezését követően, és tartja is azokat, általában ez a "rangsor" ki is alakul magától, és a kutya elfogadja a szerepét a családban. A problémák általában akkor merülnek fel, ha a kutya és a gazda közötti kommunikáció több helyen is csúszik, valamint nem vagyunk következetesek és határozottak, sokszor bizonytalanul reagálunk le egy-egy helyzetet. A mi munkánk a kutya és gazda képzésével főként ezen a területen nyilvánul meg, hogy egy jó kapcsolatot alakítsunk ki a kutya és gazdája között, ahol a gazda rendelkezik azzal a tudással és eszköztárral, hogy a vezetői szerepét kialakítsa és fenntartsa, és a kutya ne kérdőjelezze meg döntéseinket.

Írta: Csibra Barbara

Referenciák:
Schenkel, R. (1947). Expression studies of wolves. Behaviour, 1, 81-129.
Mech, L. D. (1981). The wolf: Ecology and behavior of an endangered species 1st ed.
Mech, L. D. (1999). Alpha status, dominance, and division of labor in wolf packs. Canadian Journal of Zoology, 77(8), 1196-1203.
Fuller, T. K., Mech, L. D., & Cochrane, J. F. (2003). Wolf population dynamics.
Mech, L. D. (2008). Whatever happened to the term alpha wolf. International Wolf, 18(4), 4-8.